Új irodába költözik a Thesys Csoport. Az üzleti intelligencia alapú tanácsadással, fejlesztéssel, elemzésekkel, piackutatással foglalkozó magyar tulajdonú vállalat korábban egy lakásirodában működött. A cég az Eston segítségével találta meg új irodáját.
Az új építésű irodák piaca Bécsben egyre inkább "áttekinthetőbb": három éve folyamatos visszaesést mutat. 2007-ben még kereken 296,000 négyzetméter új irodaterületet létesítettek, három évvel később, 2010-ben már 100,000 négyzetméterrel kevesebbet. Az idén épített, valamint a felújított területek több mint felét − nagyjából 105.000 négyzetmétert - viszont már előzetesen értékesítették.
A francia Immobiliere Dassault megvásárolt egy prémium irodaházat Párizsban, a Champs Elysées és Rue Vernet sarkán, a hírek szerint nettó 90 millió euróért, ami megközelítőleg 4%-os hozamot jelent, írja a PropertyEU.
Új vezetők érkeztek az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) CEE magyarországi irodájába. Az új magyarországi vezető vagyonkezelő Magyar Balázs lesz, míg az új magyarországi pénzügyi és működési igazgatónak David Hendrich-et nevezték ki.
A több budai irodaházat is tulajdonló Appeninn Nyrt.-t, mintegy 5 hónappal ezelőtt jegyezte be a cégbíróság. Az azóta eltelt időszakról, a cég felépítéséről, és a társaság határozott jövőbeni terveiről beszélgettünk Székely Gáborral, az Appeninn Nyrt. igazgatótanácsának elnökével, aki szerint a legjobbkor léptek a piacra, és a magyar piacot ugródeszkának tekinti.
A Corvin Irodák I. és a Corvin Irodák II. is újabb bérlőkkel bővült a nyár folyamán, így a Corvin Sétány két irodaépületének bérbeadottsága megközelíti a 70%-os szintet.
Erősödik az irodabérleti kereslet az EMEA-régióban. A Jones Lang LaSalle EMEA "Occupier Conditions" című elemzése szerint bérleti díjak egyre több piacon stabilizálódnak és a bérlői aktivitás folyamatosan növekszik - írja a PropertyEU.
2010 szeptemberétől Limp Adrián a DTZ budapesti irodájának új értékbecslési és tanácsadási vezetője. Magyarországi feladatai mellett Adrián regionális szerepet is ellát, szoros együttműködésben a régió többi csapatával.
A német Allianz biztosító mintegy 1 milliárd euró értékben kíván értékesíteni németországi ingatlanokat, egy úgynevezett portfólió optimalizálási program keretében, írja a PropertyEU.
Elkészült a RERA (Real Estate Research Association - Ingatlanpiac-kutatók Egyesülete) legújabb piaci jelentése a jelenleg építés alatt álló, budapesti irodapiaci fejlesztésekről.
A GKI legutóbbi irodapiaci elemezésében az irodapiaci kihasználtság növekedéséről számolt be az előző negyedévhez képest, ám hozzátették, hogy ez még nem jelent igazi javulást, írja a Napi Gazdaság.
Új bérlőkkel bővült az IP West legújabb fázisa. Az irodaház új épületeiben már közel 40%-os a bérbeadottság.
A King Sturge legújabb, az európai bérleti díjak és hozamok témakörben készült felmérése szerint a bérleti díjak stabilizálódnak, köszönhetően a bérbeadói piacok feléledésének.
A Colliers International közép-kelet európai régiója bejelentette Tim Nicholls kinevezését a közép-kelet európai régió ingatlan-értékbecslési és szaktanácsadási üzletágának élére. A szakember a prágai irodából irányítja majd cég lengyelországi, csehországi, magyarországi, szlovákiai, romániai, bulgáriai és ukrajnai értékbecslési tevékenységeit és folyamatait.
A GVA Robertson által képviselt Office Garden I irodaház 'B' tornyának 7. emeletére költözött az Aloha Informatika Kft.
A cseh ingatlanpiacon érdekelt Immorent CR értékesítette irodaház projektjét, írja az Europe-RE.
A jövőben valószínűleg Németország lesz az elsődleges forrása az ingatlanos IPO-knak, ez derült ki a European Public Real Estate Association tegnapi amszterdami konferenciáján - írja a PropertyEU.
Bár a válságnak az irodabérleti piacra gyakorolt hatásai közül a legjelentősebb a bérleti díjak általános csökkenése és a kihasználatlansági mutató növekedése volt, a bérlőket érintő recessziós hatások egy további hozadékkal is szolgáltak a piac szereplői számára. A nagyszámú bedőlésnek és jelentős leépítéseknek köszönhetően sokan kényszerültek létszámcsökkentésre vagy összevonásokra, ám a hátra maradt irodaterületek után járó bérleti díjakat a szerződésüknek megfelelően tovább kell fizetniük, így hamar kialakult az elsődleges irodabérleti piac mellett egy albérleti "sublease" piac is, melybe jelenleg a szakértő szerint úgy 25,000 nm-nyi irodaterület tartozhat a piacon.
Az ázsiai és csendes-óceáni piacok több mint felén stabilizálódtak vagy egyenesen növekedtek a bérleti díjak 2010 második negyedévében, demonstrálva, hogy a régió vezeti a globális ingatlanpiaci fellendülést - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatásából.
Megnevezte a 2050-ig szóló három növekedési pillért Szijjártó Péter.
Közzétette a friss jelentését az MNB.
A cél, az építőipar sikeres megújulása.
Az eredeti ellenfele kiszállt a versenyből.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.